Talán a napokban jöttem rá igazából, hogy mi tesz engem teljessé. Sokatoknak egy futballőrült, munkamániás, maximalista személyiség vagyok, ám az én személyemnek van egy másik oldala, amelyet nem sokan ismernek. Egy mélyebb gondolati síkon alapuló kreatív vágyról, és annak beteljesüléséről van szó...

Sokatok azt hitte, valami extravagány bejelentéssel készülök: házasság, talán egyesület váltás, vagy külföldre költözés és így tovább. Én ezeknél számomra fontosabb tartalommal jöttem: kiteljesedem, nem hagyom tönkretenni magam, és azzá válok, amivé válni akarok. Ez a blog is erről fog szólni. Az életfilozófiáról, amely nélkül nem érhettem volna el sikereket. A harcról, aminek köszönhetően azzá lettem, aki most vagyok. A rengeteg csalódásról, ami megtanított felállni a pofonokból. A folyamatos nyomásról, amit a sok csalódás miatt hátamra pakoltam. Az érzésről, hogy a sportszerető emberek 80 százaléka a családnevem hallatára egy dologra asszociál egyből: "Csak nem rokonod?". A gondolataimról, amelyeken el lehet gondolkodni, és akár kézen fogja a tiédet.............

Elnézést mindenkitől, de kicsit lendületbe jöttem. Ennek a blognak nem lenne szabad azzal kezdenie, hogy mi mindent kiadok magamból. Mi értelme van egybe leírni mindent? Talán majd egyszer...

De akkor mégis hol kellene kezdenem?  Talán ott kellene, hogy mi is a története ennek a blognak. Ez jó ötlet, vágjunk bele. Egyik napon nagy agymenés közepette rájöttem, hogy gondolataimat valamilyen formában fel kéne jegyezni - ki tudja, esetleg valami best-sellerként el lehetne adni. Elővettem a régi-régi versírós füzetemet és azzal találtam szemben magam, hogy csak úgy ontottam a szavakat magamból rímek formájában. Legyen szó bánatról, szerelmi vallomásról, mindegy is volt, mert én voltam, az igazi ÉN. Aztán elővettem egy újabb füzetet, és egy újabbat, majd azon kaptam magam, hogy amikor éppen jött az ihlet, lényegtelen volt, hogy hova, az első kezembe akadó füzetnek egyik üres oldalára elkezdtem verset írni. Ebből pedig egy dolog keletkezett: a verseim közel nagyon kevésnek sikerült egy füzetbe kerülnie.

Azóta változtak az idők, én is idősebb lettem, talán elkezdett megjönni az eszem - ami azért elég vicces hangzik, pláne hogy kapus vagyok, na mindegy -, de rájöttem, hogy csak úgy lehet fejlődni, ha megosztom a gondolataimat. Ha egyetértenek vele, akkor azért fogok fejlődni, mert tudom, hogy jó úton járok, ha pedig valakinek nem tetszik, s elmondja ennek az okát, akkor meg a hibámból, tudatlanságomból tudok tanulni. Ennek - és persze korábbi edzőmnek is - köszönhetően létrehoztam egy szakmai blogot, aminek a nagyon frappáns "Döme kapusnapjlója" nevet adtam. Azóta az a blog átalakult a pozitív visszajelzések és a szakmaibb tartalmak miatt, így egy új névvel elkezdtem egy új blogot, ahova átmentettem 1-2 szakmai eszmefuttatásomat: Kapus Szemmel Blog. Ezzel a névvel született meg. Azóta YouTube csatornát is létrehoztam, ahova legtöbbször élő bejelentkezésekkel érkezem, mégis hiányérzetem támadt...

Korábban volt néhány olyan gondolatmenésem, amit csak úgy belehánytam a Facebook hatalmas űrjébe. Azokban úgy éreztem, önmagamat is meg tudom mutatni a nagyvilágnak, hogy nem csak a labdarúgás körül forog az én különleges világom, hanem vannak saját gondolataim is. Mivel korábban már rájöttem, hogy papír alapon képtelen vagyok ugyanarra a helyre írni, ezért megalkottam a saját kis internetes naplómat, ahova mostantól kezdve néhány eszmefuttatásomat olvashatjátok.

A címe pedig elképesztően kézenfekvőre sikeredett:
"A név árnyékában"...